Torma András bemutatkozása
1968. februárjában születtem. Két nagy gyermekem van, rendezvényszervezéssel, garanciális szolgáltatásokkal, minőségirányítással is foglalkozó szolgáltató cégek tevékenységét koordinálom.
A tatabányai Turul Népfőiskola egyik szervezőjeként részt vettem abban a munkában, ahol saját magunk és a tanítványok részére azt a szellemi utat kerestük, mely kinek-kinek képes elősegíteni a fejlődését. Több, mint 130 fő járt hozzánk az ország minden részéből. A gazdasági és szervezési ügyek felelőse voltam, és ezoterikus ismereteket oktattam. Magam is több szellemi utat ismertem meg, miután két tradicionális élő átadási vonal - a zen és a reiki - mellett döntöttem.
Az az út, amit eddig bejártam, arra tanított meg: ha az ember fejlődni akar, nem érdemes bizonytalan kísérletezgetéseket bevállalnia. Olyan tradicionális utak érhetők ugyanis el, melyekről sok-sok emberöltő során bebizonyosodott: ha az élő átadás során az adott hagyományt ismerő mester segít bennünket, akkor biztosan elérjük célunkat. Még akkor is, ha nincs célunk:)
A reiki 1996-ban, a zen 1997-ben talált rám.
A reiki I-et 1996-ban, a reiki II-t pedig 1997-ben végeztem Bacskai Katinál. Fodor György reiki mester 2006 tavaszán közölte velem: alkalmasnak tart arra, hogy reiki mesterré avasson. Ezután még közel két évet adtam magamnak, és vártam, hogy mind a külső, mind a belső körülményeim úgy alakulhassanak, hogy befogadassam a reiki mesteri átadást, mely 2007 év végén történt meg.
Azóta nem csak élem, hanem tanítom is a reikit, valamint a Fodor György kezdeményezésére életre hívott Usui Szellemi Iskola Közösségben reiki mestertársainkkal együtt koordináljuk az országos szervezet munkáját, dolgozunk a reiki eredeti tradíciójának magyarországi helyreállításán. Ennek során kiderült - mint annyi sok mindenről, melyre korábban, magunkról, a reikivel való munkálkodásunk során rájöttünk - a zen (üresség) meditációs módszer a reiki gyakorlatok egyik alapja volt mindig is.
Tradicionális tanítók, akiktől eddig tanultam - és akiknek köszönettel tartozom:
Bacskai Kati reiki mester (Budapest)
Bon Yo zen mesternő (Párizs)
Wu Bong zen mester (Párizs)
Szung Szán zen mester (Szöul, Korea, +2004)
Dae Kwang zen mester (Cumberland, USA)
Fodor György reiki mester (Balatonlelle)
Csong An Szunim JDPS (Budapest - Esztergom)
Ahhoz, hogy igazi mesterrel találkozzon az ember, ma már nem kell a fél világot bejárni, vagy napokat gyalogolni - csak nyitott szemmel kell élni. Hiszen velük is lakóhelyemen, Tatabányán találkoztam - illetve közülük ketten csak Budapesten jártak.
Meghatározó élményem volt koreai utazásom, melynek során tradicionális zen kolostorokban szálltunk meg, és gyakoroltunk együtt a helyi szerzetesekkel.
Tevékenységeim:
- három kisebb cég tevékenységét koordinálom (garanciális szolgáltatás, közös beszerzés, rendezvényszervezés, ingatlanhasznosítás)
- Kvanum Zen Alapítvány - kuratóriumi tag
- Kvanum Zen Iskola - dharma tanító, tatabányai közösség vezetője
- Usui Szellemi Iskola Közösség - gazdasági vezető, a Tatabányai Reiki Közösség vezetője
- Magyar Tőzsdekultúráért Alapítvány - kuratóriumi elnök
- betegek reiki kezelését végzem
- reikit tanítok az Usui Reiki Ryoho tradíció szerint
- kendo- kerékpározás
és az ezek közti időben a családommal vagyok:)
Amennyiben reiki kezelést szeretnél, vagy reiki tanfolyamot végeznél, reikit tanulnál elsősorban Tatabányán ill. környékén, az alábbi elérhetőségeimen találsz meg:
Telefonszám: 70/380-28-17
Elérhető vagyok a tatabányai reiki közösség e-mail címén: reikiklub "kukac" freemail.hu.
További információk a helyi, tatabányai közösségünkről: http://www.tatabanya.usuireikiryoho.hu
Reiki tanátadási vonalam:
1. Mikao Usui
2. Chuyiro Hajasi
3. Hawayo Takata
4. Barbara Ray
5. Maureen O´Tool
6. Kate Tati
7. Paula Horan
8. Bacskainé Dombóvári Katalin
9. Fodor György
10. Torma András
Zen tanítóim tanátadási vonala:
0. Buddha
1. Mahákásjapa
2. Ánanda
...
14. Nagardzsuna
15. Kanadeva
...
28. Bódhidarma (indiai pátriárka, aki Kínában meghonosította a zent, és megalapította a Shaolin kolostort; az első kínai zen pátriárka)
....
38. Lin-csi (japánul: Rinzai; a róla elnevezett, egyik legjelentősebb, és azóta is fennmaradt zen iskola kínai alapítója)
...
57. Tae Ko (az első koreai zen pátriárka)
...
75. Kjong Ho (az egyik legnevesebb koreai zen mester)
76. Mán Gong
77. Ko Bong
78. Szung Szán (koreai zen mester, zen iskolánk alapítója, aki nyugaton először az USA-ban tanított, majd világszerte központjai jöttek létre)
79. Dae Kwang (a zen iskola amerikai vezetője) 80. Bon Yo
79. Wu Bong (a zen iskola európai vezetője) 80. Bon Sim